Régen a párkányi dombon hanyatt fekve,
lejtõrõl néztem a habzó Dunát.
Felette a híd széttört karjait, vázát,
a felrobbantott Mária Valériát.

Kis deszka-átkelõ vitt át Esztergomból,
a Salamon tornyára alkonyat terült,
rõt pipacsmezõkön át láttam a roncsot,
s a háború réme fel-felmerült.

Nemrég "Sturovón" át utaztam fel Pestre,
a vonatablakból látni lehetett,
hogy lakatosok, hídverõk megfeszítve
elsõ pillért emelnek a folyó felett.

Útlevelesek, vámosok jöttek, mentek,
S a kalauz meg csak beszélt, míg állt a vonat:
"Százkét méter lesz az új híd teljes hossza,
súlya meg tonnába mérve: négyszáznyolcvanhat."

Fent angyalszárnyú madarak okmány nélkül,
önfeledten keringtek határokon át.
A mennybolt kobaltkék mezején csivitelve
szalonka, rigó, gerle ide-oda szállt.

A híd három íve júliusra kész lett.
Teljes egészen októberben állt.
Felrobbantásához pár másodperc kellett.
S hogy ép legyen, az ország hatvan évig várt.

2001. október 11.